A bejelentéssel azonos pillanatban ért helyszínre az első rendőr, a mentés pedig azóta is folyamatosan zajlik, nem zárult le, hisz több embert jelenleg is keresnek a Dunában - mondta Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.
A Viking Sigyn kapitánya tudatmódosító szert (alkohol, kábítószer) nem fogyasztott a baleset előtt - tette hozzá.
A rendőrök az azonnal elkezdődött nyomozás keretei között 8 órás szemlét hajtottak végre a Vikingen, ami követően jogszerűen és szakszerűen hagyta el Budapestet, a szemle során 5000 fotó készült a szállodahajóról, rögzítették a hajó orrán lévő sérülések tényét, minden anyagmaradványt rögzítettek, "amik a későbbi nyomozás során relevanciával bírnak". Lefoglalták a hajó teljes informatikai adatállományát, ami meghaladta a 2 terabájtot.
A megismételt visegrádi szemlével kapcsolatban sietve leszögezte,
a Viking távozása Budapestről jogszerű és szakszerű volt,
az ismételt szemle pedig alátámasztott mindent, amit az első alkalommal rögzítettek.
Az ügyön 60 fős nyomozócsoport dolgozik, a rendőrség eddig 78 személyt hallgatott ki tanúként, és összesen több mint 200 embert hallgatott meg a balesettel kapcsolatban, sokakat tolmács segítségével. Eddig 4500-5000 oldalnyi iratanyag keletkezett, és a térfigyelő kamerák adatai is a rendőrség rendelkezésére állnak.
Az elsüllyedt Hableány sétahajó szemléjével kapcsolatban elmondta, a kiemelés és a Csepelre szállítás után 26 órán át zajlott, minden sérülést rögzítettek, miután eltávolítottak a hajótestből 12 köbméter szennyezőanyagot, illetve szennyezett vizet, továbbá két köbméter színtiszta gázolajat.
A kutatásról azt mondta, hogy az nemcsak a vízi területre terjed ki, hanem a folyó ár- és hullámterületére is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban