A legfontosabb az volt, hogy az úszódaru a helyszínen legyen, hogy ez ne legyen akadálya az emelés megkezdésének.
A művelet előkészítését a műszaki egyetem mérnökei tervezték meg. A Hableányt 4 heveder fogja tartani, egy elől, egy hátul, kettő pedig középen. Ez azért kell, mert félnek attól, hogy a hajó eltörik.
A kötés több részből áll: egy vékony kötéllel kezdődik, ezt követi egy vastag vezetőkötél, majd a hevederkötél, amely egy hasonló vastagságú kötélben folytatódik. Ez így mintegy 100 méter hosszú. A hevederkötél 32 centiméter átmérőjű.

A hableány egy padozaton fekszik a Duna medrében, amely padozatról egyelőre nem tudják, hogy homok, sóder vagy kő.
A viszonyok továbbra sem kiszámíthatóak - tette hozzá a TEK társadalmi kapcsoltok osztály vezetője.
Arra a kérdésre, hogy korábban arról volt szó, hogy ilyen magas vízállásnál nem indul el a Clark Ádám, Jasenszky Nándor azt mondta, hogy nem vakmerőségből indult el a hajó.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el