A hajó acélbakokon áll a kikötő egyik csúszópályájának a tetején - olvasható a portálon, ahol fotókat is közzétettek.
A hajóhoz egyelőre senki nem nyúlhat, mert zár alatt van addig, amíg tart a büntetőeljárás - mondta a lapnak Sógor Zsolt, a hajó tulajdonosának, a Panorama Deck Kft.-nek a jogi képviselője.
Kapcsolódó
A balesetet okozó társaság biztosítója egyelőre nem fizetett ki, miközben - Sógor Zsolt szerint - ezt már közvetlenül a baleset után meg kellett volna tennie. Ennek összege mintegy 6,3 milliárd forintnak megfelelő dollár.
A büntetőügy első tárgyalása március 29-én volt a Fővárosi Törvényszéken. Az előkészítő ülésen a Viking kapitánya, Jurij C. nem ismerte el a bűnösségét. Az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádolja a kapitányt.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg