Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Peter Ziga szlovák gazdasági miniszter látta el kézjegyével az együttműködési szándéknyilatkozatot az Eastring gázvezeték projektről a történelmi városházán Robert Fico szlovák miniszterelnök jelenlétében - írja az MTI.
A miniszterek szerint az új vezeték mérsékelheti országaik függőségét az orosz gáztól.
Kapcsolódó
Az új vezeték román és bolgár gázt szállít majd, a tervek szerint évente 30-40 milliárd köbmétert - mondta Peter Ziga.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, Közép-Európában az egyik legkritikusabb dolog az energiabiztonság, ami kiemelten függ az infrastruktúrától, szerinte Magyarország jó adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy Szlovákiával közösen nagy mértékben hozzájárulhasson ennek megvalósításához. Az Eastring megvalósítási tanulmányát egy magyar cég készíti, 2018-ra készül el. Reményei szerint Magyarországhoz és Szlovákiához hasonlóan minden közép- és dél-európai ország elkötelezett lesz az új nyomvonal létrehozásában.
Magyarországnak csaknem 7 milliárd köbméternyi gáztároló kapacitása van. "Az nem túlzás, hogy a magyar-szlovák energetikai együttműködés egy sikertörténet, és arra törekszünk, hogy tovább javítsuk az észak-déli gázszállítás lehetőségét" - tette hozzá a tárcavezető.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz