A 734 ezer eurós tendert az Európai Unió környezetvédelmi bizottsága által kiírt nyílt közbeszerzési pályázaton nyerték el a háztartási szilárdhulladék-égetés környezetkárosító hatásainak tudományos alapon történő felmérésére, és megoldási módszerek kidolgozására.
Becslések szerint Magyarországon évente több ezer tonna műanyaghulladék, rongy, bútor, csomagolóanyag és építőipari hulladék kerülhet háztartások kazánjában vagy kályháiba. Az égetés során veszélyes anyagok, köztük nehézfémek, műanyaglágyítók vagy rákkeltő többgyűrűs aromás szénhidrogének is levegőbe jutnak, ezért az illegális háztartási hulladék égetése súlyos egészségkárosító kockázatot jelent.
Kapcsolódó
Az Európa-szerte problémát jelentő téma vizsgálatára alakult konzorcium - a Pannon Egyetem vezetése mellett az Országos Meteorológiai Szolgálat, valamint egy-egy román, belga és német kutatóintézet részvételével - két éven keresztül a levegőből vett részecskék kémiai elemzésével, a hulladékégetésre jellemző kémiai nyomjelzők mérésével állapítja meg a hulladékégetés becsült "hozzájárulását" több magyarországi és romániai település levegőszennyezéséhez.
Hölvényi György európai parlamenti képviselő sikernek nevezte a konzorcium megalakítását, hiszen az uniós csatlakozás óta eddig csak egyszer tudott magyarországi intézmény nemzetközi konzorcium élén hasonló pályázaton eredményesen szerepelni. Hozzátette: európai szinten is fel kell hívni a figyelmet a szilárdhulladék-égetés környezetkárosító, levegőszennyező hatásaira.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet