A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint már aznap postázták a Quaestor-vádirat pótlását az ügyben érdekelt védőknek, amikor azt a főügyészség benyújtotta. A hiánypótlás bírói tanulmányozása még folyamatban van - írja a Nol.hu.
Azt nem tudták megmondani, hogy pontosan mikor írják ki Tarsoly és társai perét, holott a főügyészég a vádirat benyújtásakor azt kérte, hogy három hónapon belülre, május elejére tűzzék ki a tárgyalás időpontját. Azóta pedig még a vádirat hiánypótlására is sor került, amit egyes ügyészségi források a törvényszék időhúzásának tudtak be - írta a lap.
Azt is furcsállták, hogy olyan bírót neveztek ki a perhez, akinek még javában zajlott egy bonyolult ügye, ami bennfentesek szerint már akkor nyilvánvaló volt, hogy nem fog három hónapon belül lezárulni.
A törvényszék tagadja az időhúzás vádját és azt is, hogy a bíró leterheltsége miatt halasztódna Tarsolyék tárgyalása. Ugyanakkor a lap megjegyzi, hogy Polt Péter korábbi nyilatkozatában felhívta a figyelmet, hogy a Buda-Cash-ügy vádiratát az ottani bíró gond nélkül befogadta, holott ugyanolyan formában nyújtották be, mint a Quaestor-vádiratot.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál