A kiállítást az idén 120 éves FTC és a IX. Kerületi önkormányzat közösen hozta létre, fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A túlbuzgó plakátolás miatt a kerületi szülők arra panaszkodnak, a parkokban futkározó gyerekeiket lehetetlen szemmel követni a plakáterdőben - írta a portál.
Összesen 17 közterületre jutott a kiállításból. Nemcsak a parkokat lepték el a vegyes minőségű fotófesztivál képei, hanem egyes utcákat is.
A Magyar Hang úgy tudja, hogy a kilencedik kerületi önkormányzat százmillió forinttal támogatta az évforduló kapcsán a klubot, ráadásul épp a héten lesz egy következő testületi ülés, amelyen további húszmilliót terveznek rá megszavazni. Egy előterjesztésben szereplő eldugott mondat szerint ugyanis "a 120 éves FTC támogatásának végső tervezett összege 120 millió forint, így további 20 millió forint előirányzatot biztosítunk."
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el