Az előterjesztés szerint a Fővárosi Közgyűlés korábban bizonyos feltételek teljesülése esetén támogatta az atlétikai világbajnokság 2023-as megrendezését. Ezen feltételek közé tartozik a Budapesti Diákváros Program megvalósítása és az ehhez kapcsolódóan lakosság által nem használható, elhanyagolt barnamezős területek revitalizációja.
Ehhez képest a kormány korábban bejelentette, hogy a helyszínen a Fudan egyetem kampusza épül meg. "Az ezt követő kaotikus kormányzati kommunikációban mindenféle, egymásnak ellentmondó térképek jelentek meg, a különböző kormányzati szereplők összevissza beszéltek és fantáziáltak arról, hogy a kormány és a Fővárosi Közgyűlés korábbi határozata szerint a Diákvárosnak szánt területet miként csonkolják meg" - olvasható az előterjesztésben.
A kormány szándéka akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az eredetileg a Diákvárosnak szánt ingatlanokat az állam ingyenesen a kínai elitegyetemet működtető alapítványnak adta át.
Ez a kormányzati lépés a Diákvárosról és a 2023. évi atlétikai világbajnokság budapesti megrendezéséről a kormány és a főváros között kötött megállapodásban szereplő egyik feltétel világos megszegése.
- írja Karácsony Gergely az előterjesztésben.
További probléma, hogy a Fudan Egytemről szóló kormányelőterejsztést a csak komoly késéssel - 15 nap helyett 85 nap után - kapta meg a főpolgármester.
A közgyűlés elfogadta azt a módosító indítványt is, amely szerint ha a kormány nem gondoskodik az Egészséges Budapest Program megvalósításáról, Budapest akkor is megvétózza a sportesemény megrendezését. Ugyancsak nem támogatják a megrendezést, ha a kormány vagyonelemeket ad át a Fudan Egyetem alapítványának.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói