Minden, Magyarországon működő egészségügyi szolgáltatótól adatközlést vár az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2014. július 1-ig, miután egy törvénymódosítás nyomán a hivatal által vezetett közhiteles nyilvántartás kiegészült az egészségügyi szolgáltatók, gyógyszertárak által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókra vonatkozó információkkal. Emellett az egyéni vállalkozóként, társas vállalkozóként egészségügyi tevékenységet végző szolgáltatók adatai is bekerülnek a listába, így a jelentési kötelezettség az egyszemélyes vállalkozásokra is vonatkozik - áll a hivatal közleményében.
A most aktuális jelentési kötelezettség a foglalkoztatottakra vonatkozik, és természetesen csak az egészségügyi ellátással összefüggő információkra korlátozódik, így például az egészségügyi dolgozó nevére, szakképesítésére, a foglalkoztatási jogviszony típusára, az általa végzett tevékenységre, annak időtartamára, munkakörére. Az úgynevezett közreműködőknek, személyes közreműködőknek, megbízási szerződéssel foglalkoztatott szabadfoglalkozásúaknak adatot nem kell szolgáltatniuk, őket a közreműködőt igénybe vevő szolgáltató jelenti mint foglalkoztatottakat (e jogviszony megjelölésével).
Az ÁNTSZ közleménye szerint mostanáig az egészségügyi szolgáltatók 40 százaléka tett eleget kötelezettségének. Az állami fenntartású, közfinanszírozott intézmények állnak jobban az adatszolgáltatással, míg a magánszolgáltatók, illetve a gyógyászati segédeszköz forgalmazók komolyabb elmaradásban vannak. Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére azonban még egy egész hét áll rendelkezésre. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal a közlemény felhívja az érintettek figyelmét arra, hogy az adatszolgáltatás törvényi kötelezettség, nem teljesítése egészségügyi bírság kiszabását vonhatja maga után.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat