Nyolc hete vizsgálja a minisztérium fogyasztóvédelemi részlege az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket, és az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékánál találtak valamilyen jogsértést. A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött helyszínek háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt.
A fogyasztóvédelem július eleje óta fokozottan vizsgálja az építőanyagok piacát. A hatóság indokolt esetben akár bírság kiszabásával végződő eljárást indít a szabálytalanságon ért vállalkozásokkal szemben. Ha a hatáskörén túlmutató problémákat tapasztal, a társszervezetek - elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal - eljárását kezdeményezi. A kormányhivatalok szakemberei már 500-nál is több forgalmazónál kopogtattak. A fatelepektől a vasudvarokon át a barkácsáruházakig terjedő vizsgálatok során az általános kereskedelmi feltételek, az árfeltüntetéssel, jótállási jegyekkel kapcsolatos előírások és a piacfelügyeleti követelmények betartását kérik számon. Mintegy 300 kereskedőnél tártak fel kisebb-nagyobb mulasztásokat, ezek közel negyede már az ellenőrzés ideje alatt kiigazította a hibát.
Kapcsolódó
Az összesített adatok szerint a kereskedelmi egységek 74 százalékánál emelkedtek az árak, és 34 százalékuknál merült fel készlethiány. A termékek széles köre kerül 80-120 százalékkal többe a korábbinál. Egyes helyszíneken és építőanyagoknál előfordult 130-160 százalékot meghaladó mértékű növekedés is, amely mögött túlzó árazás vagy indokolatlan készletvisszatartás sejthető. A fogyasztóvédelmi vizsgálat visszavonásig folytatódik a fővárosban és minden megyében.
Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár azt közölte, hogy a piacfelügyeleti ellenőrzéseken eddig mintegy 800 féle, összesen több mint 200 ezer darab építőanyag megfelelőségét vizsgálták meg. Főként a jelölésekkel és teljesítménynyilatkozatokkal összefüggő hiányosságokkal találkoztak 220 termékfajtánál, több mint 43 ezer darab építési terméknél. A mintegy 30 ezer hazai gyártású árucikknél jóval ritkábban állapítottak meg jogsértést, kifogásolási arányuk fele-harmada volt csupán az összesített eredménynek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el