Éves átlagban az infláció 2022-ben várhatóan 7,5–9,8 százalék között alakul. Ez nem hagyja érintetlenül a lakosság költekezési szokásait sem. Az MNB 3,9-5,7 százalékos növekedést vetít előre a háztartások fogyasztási kiadásaiban (ami mennyiségi emelkedést jelent). Mit is jelent ez a korábbiakhoz képest?

Idén növekedhet a családok költekezése a megvásárolt javak mennyisége alapján, de a képhez az is hozzátartozik, hogy 10 százalékot közelítő infláció mellett ez már nem lenne így, akkor bizony csak annyit vásárolna a lakosság 2022-ben, mint korábban.

Az egyszeri juttatásokat meghatározó kormányzati döntések alapján ugyanis év elején 1200 milliárd forint (13. havi nyugdíj, SZJA visszatérítés, fegyverpénz) gurult a családi kasszákba - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Ehhez hozzátéve, hogy a 20 százalékos minimálbér emelés, valamint a 25 év alattiak SZJA mentessége az év egészében hoz pénzt a családok konyhájára, akkor már 1500 milliárd forint környékén járnak a többlet egyedi juttatások.

És az előbbi javadalmazások nélkül 10 százalékot közelítő infláció esetében már nem nőne a családi költekezés.

A vásárlónak persze mindig minden drága, ezért is imádják az akciókat. Emellett a vásárló magasabbnak érzi a hivatalos inflációnál a drágulást. A vásárló nem statisztikus, ha valaminek lejjebb megy az ára, vagy nem változik, az természetes, de az ő drágulási mutatója csak azt számolja, aminek feljebb csúszik az ára.

Családi kiadások (százalék)
értéke (milliárd forint)változás folyó áronváltozás változatlan ároninfláció
201922 5539,95,13,4
202022 8891,5-1,63,3
202125 48511,34,35,1
202229 07314,13,99,8
202228 95813,65,77,5
Forrás: MNB, KSH

Adódik a kérdés, hogy ilyen drágulás közepette hogyan változnak a vásárlási szokások és vajon mennyit tol a gazdaság szekerén a családok költekezése. A vásárlók nyilván kétszer is körbejárják a folyamatosan ugráló és egyre nagyobb árakat mutogató árcédulákat.

Az élelmiszerek vásárlásánál némi gyógyír az árstop, ami azért a kapcsolódó termékkört is nézve ötödét érinti a boltos étekpiacnak (például a tejek esetében a 2,8 százalékos UHT tej árstopja a teljes tejpiacot valamilyen módon befolyásolja, hasonló a helyzet a sertés- és baromfi húsok körében is).

De ott a többi drasztikusan dráguló ennivaló, például a krumpli közel 30 százalékkal, a kenyér pontosan negyedével, a száraztészta ötödével lett drágább februárra egy év alatt, az élelmiszerek köre 11 százalékkal.

A drágaság körében pedig válogatnak, már amennyire lehet. A saját márkás termékeket jobban fogják vinni, hiszen az még mindig olcsóbb a márkásoknál. És lesz olyan, amiből kevesebbet fog venni a vásárló, azzal együtt, hogy enni kell, de nassolgatni már nem biztos, hogy lesz annyira kedvük. Az alapvetőnek nem számító élelmiszerek közül minél jobban drágul valamelyik, annál kevesebb fog fogyni belőle.

Az iparcikkek körében a tartós iparcikkek drágulása már 8 százalék felett van, a ruha ugyan csak fele ennek. Az első, amin spórolnak a családok, az bizony a ruha, így volt ez a járvány alatt is. A tartós javak vásárlásában ami halasztható, azt halasztják is majd a családok. Ebben az is szerepet játszik, hogy a fogyasztási hitelek is megdrágultak, tehát kétszer sem biztos, hogy most kell megvenni, ami csak kopottasabb, de használható.

Makrokörnyezet

Az MNB friss márciusi előrejelzése szerint a háború és a szankciós politikák időbeli lefutásától függően a GDP 2022-ben a korábban vártnál lassabb ütemben, 2,5–4,5 százalékkal növekedhet. Ugyanakkor a háztartások fogyasztását a bérek emelkedése és a lakossági jövedelmet bővítő kormányzati intézkedések egyaránt növelik. Az MNB számaiból azért az is kiderül, hogy a háztartások fogyasztási kiadásai is mérsékeltebben növekedhetnek 2022-ben a korábban jelzettnél.

A járművek is nagyot drágultak, hosszú a várakozási idő már így is, de a használt sem lett olcsóbb, sőt. És ha egyszer vége lesz az üzemanyag árstopnak, ki tudja, ki mennyit fog autózni és kapkodni az autóvásárlással.

A lakásfelújítás sem lesz sürgős annyira, hiszen nem csak az építőanyagok, hanem a mesterek díja is feljebb ugrott, ha egyáltalán vállalja a pepecselést, így itt is marad a várakozás. Az építőanyagoknál ráadásul újabb drágulási hullám várható.

Egyes tartós műszaki cikkek nem csak drágulni fognak, de előfordulhat, hogy hiányos lesz a választékuk. De hát kapkodni senki sem fog a vásárlással.

Az előbbiek mentén igaz ugyanakkor, hogy a vastagabb pénztárca némi támaszt nyújt a válogatásban. De azért ezzel együtt valószínű, hogy kisebb lesz a családi költekezés és a boltos vásárlások nagysága, mint korábban várni lehetett.