A havibéres munkavállalók bére alapvetően két részből tevődik össze: a ledolgozott munkanapokra járó arányos munkabérből, valamint a távollét idejére járó távolléti díjból. Ez utóbbit 2013. január 1-től egy 174-es osztószám figyelembevételével kell meghatározni. Az NGM útmutatója is rámutat, hogy ebből következően az is előfordulhat, hogy szabadság esetén a munkabér nem éri el a munkaszerződésben megállapított alapbért.
Az útmutatóban szerepel egy felhívás is, mely szerint abban az esetben, ha a havi alapbér a szabadság miatti távollét következtében kevesebb, mint a kötelező legkisebb munkabér, illetőleg a garantált bérminimum jogszabályban előírt összege, akkor az alapbért ki kell egészíteni a minimálbér összegére.
Az NGM megsérti a jogbiztonság elvét, amikor módszertani útmutatókban látens kötelezettségeket állapít meg a munkáltatók részére - véli Máriás Attila, a BDO Magyarország vezető munkaügyi tanácsadója, aki szerint bár mindenképpen etikus, ha egy munkáltató az összeget kiegészíti a minimálbér szintjére, de ennek elmulasztásával semmilyen jogszabályt nem sért. A minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló jogszabályhelyek kizárólag az alapbér megállapítására vonatkoznak, vagyis arra, hogy a munkaszerződésben megállapított alapbér ennél kevesebb nem lehet - írja közleményében a szakember. Máriás azt is hozzátette, hogy jelenleg nincs olyan hatóság, mely a távolléti díjak ellenőrzése kapcsán hatáskörrel rendelkezne, ugyanis 2012. július 1-jétől a munkaügyi ellenőrzés során sem vizsgálható a távolléti díj számítása.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta