Az elmúlt évekhez hasonlóan jelentősebb minimálbér- és garantált bérminimum-emelés jöhet jövőre, ám a megváltozott munkaerőpiaci helyzet miatt a legkisebb kötelező keresetek szerepe egyre inkább csökken - mondta a lapnak Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kifejtette: ennek oka, hogy a munkaerőhiány miatt ma a vállalkozásoknak, de az államnak is a dolgozók megtartása az egyik legfontosabb szempontja, ennek pedig legfőbb eszköze a béremelés.
A munkaerő megtartásáért, esetleges toborzásáért folytatott verseny miatt a nano-, mikro- és kisvállalkozások kivételével már jellemzően meghaladják a fizetések a minimálbért, de egyre több esetben akár a garantált bérminimumot is. A nagyobb cégek pedig ma már jellemzően nem foglalkoztatnak minimálbérért.
Kapcsolódó
Mivel a minimálbéreknél jóval nagyobb mértékben nőttek az átlagfizetések, a jövőben egyre kisebb lesz a jelentősége az őszi bértárgyalásoknak - emelte ki Parragh László. Felidézte: az első fél éves reálbér-emelkedés nyolc-kilenc százalék körül alakult. Jelenleg nem látni olyan tényezőt, amely a keresetek emelkedésében tapasztalt folyamatokat kedvezőtlen irányban befolyásolná, ráadásul a cégeknek a minimálbér emelésének mértékétől függetlenül kell lépést tartaniuk a versenytársakkal.
Korábban Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt, ismét többéves bérmegállapodás jöhet létre az őszi egyeztetéseken, az eddigi mértékeket 2016-ban rögzítették.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
