Újabb makroadat jelzi a magyar gazdaság gyenge állapotát: az év második negyedében a szállított áruk tömege 10, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 4 százalékkal süllyedt az egy évvel korábbihoz képest. A korábban még úgy-ahogy növekedést mutató nemzetközi áruszállítás volumene 1, teljesítménye 4 százalékkal csökkent. Igaz, ez még mindig jobb, mint a belföldi fuvarozás 15, illetve 4 százalékos visszaesése.
Mindez részben a meghatározó súlyú közúti szállítás nagymértékű teljesítménycsökkenésével magyarázható - összefüggésben a nagy megrendelőnek számító építőipar mélyrepülésével -, de hatott a járműállomány struktúraváltozása is. A 3,5 tonna feletti gépjárművek - köztük is főként a kamionok - egyre inkább a nemzetközi áruszállításban vesznek részt, a belföldi fuvarok egy részét lebonyolító, 3,5 tonna alatti járművek teljesítményét viszont - az európai gyakorlatnak megfelelően - a KSH nem méri.

A belföldi közúti áruszállítás volumene 17 százalékkal zsugorodott éves összevetésben, az árutonna-kilométerben mért teljesítmény pedig 13 százalékkal, miközben nemzetközi viszonylatban 5 százalékos csökkenés következett be. A képhez hozzá tartozik, hogy az első negyedévben a belföldi mutatók nagyobb, a külföldiek pedig kisebb elmaradást jeleztek.
A volumen és a teljesítmény eltérő ütemű apadása azt jelenti, hogy kevesebb árut szállítottak relatíve nagyobb távolságra. Az átlagos szállítási távolság 8 százalékkal nőtt, az egyre nehezebb piaci környezet viszont hatékonyabb fuvarszervezésre kényszeríti a szereplőket, így csökkent az üresen megtett utak aránya.
A piac szűkülését az egyéni vállalkozók jobban megszenvedik, mint a társas vállalkozások: ez egyrészt a teljesítmény tempósabb csökkenésében, másrészt az üres futások nagyobb arányában csapódik le. Utóbbi 30 százalékra rúg, a társas vállalkozások 20 százalékával szemben.
Az első negyedévi növekedés után stagnálásba váltott a vasúti áruszállítás volumene, ami a nemzetközi szállítás kismértékű csökkenéséből és a belföldi forgalom 43 százalékos megugrásából jött össze. Ez részben annak köszönhető, hogy a Duna alacsony vízállása miatt a vízi szállítás gyakran a vasútra terelődött át, a kisebb vasúttársaságoknak kedvezve, amelyek teljesítménye év/év alapon 20 százalékkal nőtt.
A belvízi áruforgalom volumene 14, teljesítménye 8 százalékkal nőtt az első negyedévi zsugorodást követően. Az emögötti folyamatok felemásak, hiszen a kirakások, azaz az importszállítmányok össztömege 38 százalékkal esett, a berakások (vagyis az export) 67 százalékos növekedése mellett.
A légi áruszállításban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér összes áruforgalma az első negyedévhez hasonlóan 15 ezer tonna volt, ami 17 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket