Öt ember került kórházba enyhe szén-monoxid-méregezés miatt szombat hajnalban. A fővárosi vendéglátóhelyen a jelzőberendezés minden bizonnyal életeket mentett - mondta el a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője, Kolozsi Péter az MTI-nek.
Aa Podmaniczky utcai szórakozóhely szén-monoxid-érzékelőjének jelzésére hívták ki a tűzoltókat, akik megerősítették a szivárgás tényét, a gázművek szakemberei pedig megállapították, hogy a gázkazán hibásodott meg, ezért lezárták - idézik a referens beszámolóját.
Kapcsolódó
A szakember arra figyelmeztetett, hogy a szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, amely nyílt lánggal működő berendezésekben, például cserépkályhában, gázkonvektorban keletkezik. Előbb hányingert, fejfájást, majd eszméletvesztést és halált okoz - a szén-monoxid-érzékelő ezért életmentő lehet.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a szén-monoxid-mérgezések száma: az öt évvel ezelőtti 192 darab riasztás helyett 2014-ben már 430 esetben kellett intézkednie a tűzoltóknak, 355-en szenvedtek mérgezést és tizenketten vesztették életüket. A kormány az ősszel úgy döntött, hogy megszünteti a kétévenkénti kötelező kéményellenőrzést, ezért a szakmai szervezetek a lakosságot buzdítják megelőzésre és a kéményseprés igénylésére.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál