Újabb változást jelentett be Felvi.hu a felsőoktatási felvételi eljárásoknál. A 2023. szeptemberben induló képzésekre felvételizők már csak Ügyfélkapuval hitelesíthetik az E-felvételiben leadott jelentkezésüket, így nem csak a pontszámítás változik a közeljövőben, hanem a jelentkezés fontos eleme is - írják a portálon.
Teljesen elektronikus lesz a 2023-as általános eljárás:
- Csak Ügyfélkapuval lehet hitelesíteni, megszűnik a hitelesítő adatlap postai beküldése.
- A szükséges dokumentumokat is csak elektronikusan lehet benyújtani, azaz ezeket sem lehet postán küldeni, hanem E-felvételiben kell feltölteni.
A keresztféléves eljárásban, vagyis a 2023. februárban induló képzésre jelentkezőket ez a változás még nem érinti, ettől függetlenül azonban érdemes nekik is Ügyfélkaput nyitniuk és azzal hitelesíteni.
Sok minden változik a felvételi eljárás során, többek között az is, hogy visszajönnek a szóbeli felvételik. Mint ismert, Csák János kulturális és innovációs miniszter július végén jelentette be, hogy átalakítják a felvételi rendszert, az egyetemeknek több beleszólásuk lesz a hallgatók kiválasztásába. 100 pontról az intézmények dönthetnek, ezzel visszajöhetnek a szóbeli felvételik. Vagyis ebben az esetben az egyetem maga dönthet arról, hogy mire és mennyi többletpontot ad a felvételizőnek, szemben a korábbi erről szóló szigorú központi előírással.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető