A közvetlenül a Nyugati pályaudvar közelében elhaladó VI. kerületi útvonal engedélyeztetési és kivitelezési terveit egy pályázati eljáráson belül készíttetik majd el. A Podmaniczky utca érintett része kiemelten fontos szerepet játszik a budapesti belváros autós közlekedésében, illetve több busz- és trolijárat is rendszeresen használja. A BKK az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére írt ki közbeszerzést - idézi a portál a Magyar Építők értesülését.
A szomszédos Erzsébetvárosban hamarosan felújítják a Dob utca egy 350 méter hosszú részét a Vörösmarty utca és Rottenbiller utca között. A közel 120 millió forint értékű fejlesztés az Erzsébetvárosi Önkormányzat beruházásában fog megvalósulni, a kezdési időpont még nincs meg.
Kapcsolódó
A Józsefvárosban nemrég bejelentették az Orczy tér rehabilitációját (a munkálatok 2019 nyár végén kezdődhetnek meg), illetve a Blaha Lujza tér rekonstrukciója is megkezdődhet jövőre. Utóbbira 1,8 milliárd forintot szán a főváros, a tervezéssel várhatóan még idén végeznek, és a város egyik legforgalmasabb csomópontja jövő év végére készülhet el.
Képünk forrása: Napi.hu
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba