A magyar felnőttek többsége azzal számol, hogy július-augusztusban valószínűleg már lesz lehetősége nyaralni, de a tervezésnél nagyobb részük egyelőre óvatos, különösen a külföldi utak esetében - derül ki a Reacty Digital és a G7 együttműködésében készült felmérésből. Mindez arra utal, hogy az idei nyár hasonló lehet a hazai turizmusban, mint a 2020-as volt.
A felmérésben megkérdezettek nagyjából 70 százaléka vélekedett úgy, hogy március 15-én még belföldön sem lehet utazni, de 50 százalék felett volt ez az arány húsvét esetében is. Pünkösdre már kissé optimistábbak a várakozások, de még így is a válaszadók alig harmada bízott benne, hogy foglalhat majd szállást május végére magyarországi szállodába. Ráadásul közülük is csak kevesek tervezik, hogy meg is teszik ezt: a tavaszi hosszú hétvégéken a felmérésbe bevontak mindössze 5-7 százaléka akart biztosan belföldön utazni.
A külföldi utakkal kapcsolatban még borúlátóbbak a magyar felnőttek. A nagy többség azt gondolja, hogy tavasszal még nem hagyhatja el az országot. A felmérés alapján még a nyári hónapokban is csak minden nyolcadik-tizedik magyar felnőtt utazna külföldre, miközben ennél sokkal többen bizonytalanok. Bár ennek részben anyagi okai vannak, hiszen az utazási szándékban jövedelem alapján elég nagy különbségek vannak az egyes társadalmi csoportok között, de a biztosan utazók aránya így is kifejezetten alacsony.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy