A miniszterjelölt a bizottsági ülésen elmondta, hogy szakmai életútja elsősorban a pénzintézeti szektorhoz köti. Már 1998 és 2002 között ügyvezetője volt a Magyar Fejlesztési Banknak, amelynek 2010 júniusa óta vezérigazgató-helyettese.
Terveiről egyebek mellett közölte, személyes ügyének érzi a közlekedésbiztonság javítását, feladatának tekinti, hogy az informatikai területen rendelkezésre álló 80 milliárd forintból a gyorsabb ügyintézést és a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentését támogató fejlesztések valósuljanak meg. Kifejtette, 2013 az elrugaszkodás, az emelkedés éve lesz.
Hozzátette: "Nemzeti fejlesztési miniszterként gondoskodni fogok arról, hogy ennek érdekében már 2012-ben közel 1.400 milliárd forint váljon hozzáférhetővé Magyarország megújítása, a gazdaság fejlesztése és a társadalom megerősítése érdekében".
Németh Lászlóné a tervek szerint január 1-től tölti be a miniszteri pozíciót.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy