A Mérce információi szerint a keddi tüntetés és MTA elnökségi ülés után már sor is került a Lovász László MTA elnök Palkovics László Innovációs és technikai miniszter közötti találkozóra.
A portálnak több forrás is egyértelműen megerősítette, hogy február végéig eldől a Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek, és így az MTA-nak a sorsa is.
A helyzet tétje kettős. Egyrészt lényeges elem, hogy megkapják-e a kutatóintézetek mind és teljes egészében a törvény szerint nekik járó forrásokat, és így a tudományos élet minden területén tudnak-e folytatódni az alapkutatások, illetve az, hogy a kutatóhálózat megmarad-e az MTA irányítása alatt. A Mércének nyilatkozó források szerint utóbbi több mint kétséges a jelen állás szerint.
Ha az MTA alól kikerülnek a kutatóintézetek, az a tudományos akadémia végét is jelentené, hiszen ezután csupán a köztestületi funkciója maradna meg az MTA-nak.
A Mérce úgy tudja, hogy az MTA most egy hetet kapott Palkovicstól, hogy kidolgozza saját álláspontját. A miniszter pedig február végéig két héten belül le akarja zárni a vitát. Február 26-án újabb rendkívüli ülést tart az MTA elnöksége.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott