A Demokratikus Koalíció (DK) országos választási programbemutató rendezvényén volt miniszterelnök beszélt arról, hogy a bűn a rendszer építő eleme lett, "bűntől működik a nemzeti összezárás rendszere".
Függetlenné kell tenni az ügyészséget, a bíróságot, vissza kell venni a maffiaállam vezetőitől és kiszolgálóitól az ellopott közvagyont, fel kell mondani az oligarchákkal kötött földbérleti szerződéseket, és a visszavett közvagyonból legalább részben kárpótolni kell az Orbán-kormány által meghurcolt sok-sok ezer embert, mert nem maradhat sem büntetés, sem kárpótlás nélkül mindaz, amit az elmúlt hét évben elkövettek - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc az MTI beszámolója szerint.
A DK elnöke szerint olyan iskolát akarnak, amelyben van elég figyelem, sokszínűség, szabadság. Csökkentenék a jobban megfizetett pedagógusok terheit, és megszüntetnék a "kimondhatatlan nevű" KLIK-et, hogy a városok, a községek döntsék el, nekik milyen szellemiségű iskola kell. Visszaállítanák az iskolakötelezettség 18 éves korhatárát is.
A párt helyreállítaná a társadalombiztosítást, felszámolná az egészségügyben uralkodó feudális viszonyokat, "hogy ne akkor kapjál többet, ha több a kapcsolatod, ha tudod a főigazgató úr telefonszámát".
A Gyurcsány-kormány által bevezetett nyugdíjkorrekciót újra kell kezdeni - szögezte le az elnök. Szavai szerint be kell vezetni a nyugdíjplafont, meg kell szüntetni "azt a gyakorlatot, amelyet szavazatvásárlási szándékkal tart fenn a Fidesz, hogy külföldön élő állampolgárok Magyarországra bejelentkezve magyar nyugdíjat kapnak", felül kell vizsgálni a rokkantnyugdíjakat, amellyel sokakat aláztak meg, meg kell teremteni az otthonápolást a legkiszolgáltatottabb idősek gondozására.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el