A Monetáris Tanács kamatdöntő ülést tart kedden, a piac alapesetben 15 bázispontos enyhítést vár a délután két órakor nyilvánosságra hozandó döntéstől, de nem zárható ki, hogy ennél kisebb vágásra kerül sor a görög helyzet miatti bizonytalanság okán. Ezt megelőzően, délben az ÁKK közli a 3 hónapos dkj-aukció eredményét, ahol a meghirdetett mennyiség 30 milliárd forint.
Nemzetközi fronton mérsékelt izgalmakat ígér a makronaptár: reggel német és eurózónás júniusi beszerzési menedzserindexek érkeznek, délután pedig a tartós javak amerikai megrendeléseinek alakulása kerül a figyelem középpontjába, de az USA-ból szintén érkezik egy PMI valamint egy lakáspiaci statisztika.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról