A Magyar Közlönyben megjelent határozat a teljes beruházási összeget a következőképpen ütemezi: 2018-ban 4 milliárd 286 millió, 2019-ben 5 milliárd 998 millió, 2020-ban 4 milliárd 803 millió, míg 2021-ben 627 millió forint áll majd rendelkezésre erre a célra.
A forrás közel egyharmadát - 5 milliárd 659 millió forintot - a váci Jávorszky Ödön Kórház kapja a járóbeteg szakellátásának a fejlesztésére. Ebből egy új járóbeteg-szakrendelő tömb épül, lesz benne laboratóriumi és képalkotó diagnosztika, bővül az orvostechnikai eszközpark, valamint az informatikai eszközök is megújulnak. (Tovább osztja a pénzt a kormány.)
Nagyobb összeghez jut a ceglédi Toldy Ferenc Kórház járóbeteg szakellátása, amely új épületbe költözhet 2 milliárd 173 millió forintból.
A XVII. kerület (Rákosmente) szakorvosi rendelőintézete 1 milliárd 756 millió, míg a Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. budapesti egészségügyi központja a felújításra 1 milliárd 921 millió forinthoz jut.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás