A magyar kormány új négyéves mandátumának kezdetén fontos az Európai Unióval való konstruktív párbeszéd fenntartása - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben, az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Várhatóan júniusban hivatalos látogatást tervez Brüsszelbe, hogy tanácskozást folytasson Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztossal.
Mint mondta, a látogatása során fel fogja hívni az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a magyar kormány már sok olyan uniós elvárásnak felelt meg amelyekről "a bizottság továbbra is úgy kommunikál, mintha nem történt volna meg." Példaként említette a civil szervezetek átláthatóságról szóló törvényt, amit a kormány hatályon kívül helyezett, majd a bizottság elvárásaival összhangban lévő megoldást talált rá.
A miniszter szerint egy több mint 3 milliós felhatalmazás mindent felülír és mindenre megfelelő választ ad.
Reynders a hvg.hu beszámolója szerint problémák hosszú soráról beszélt újságíróknak a magyar jogállamisággal kapcsolatban, amiket a bizottság szerint nem tesz semmissé egy választási győzelem.
Reynders szerint ugyanis Magyarországon gond van az alkotmányos renddel, a választási rendszerrel, a bíróságok függetlenségével, a korrupcióval, a magánszféra védelmével, a véleménynyilvánítás szabadságával, és specifikusan a gyermekvédelmi népszavazás LMBTQ-ellenes vonatkozásaival is. Sőt, a biztos a Varga álltal érvként felhozott a magyar választásokra is kitért, amely az EBESZ jelentésének alapján ugyan szabad volt, ám az egyoldalú médiatúlsúly és a kampányfinanszírozás kérdéses működése ennek ellenére is súlyos hiányosságokat vet fel.
Varga Judit a 7-es cikk szerinti eljárás részeként tartott hétfői meghallgatást Magyarország jogállamisági helyzetéréről a "süketek párbeszédéhez" hasonlította: véleménye szerint a folyamat "párhuzamos monológokból" áll, nem valódi párbeszédből, ami ugyancsak bizonyítja, hogy politikai eljárásról van szó, aminek semmi köze a jogállamisághoz. Mint mondta, a hétfői meghallgatás konklúziója annyi lett, hogy a téma továbbra is napirenden marad az Általános Ügyek Tanácsában.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban