A jelenleg forgalomban lévő, valamennyi érvényes, papíralapú vagy elektronikus Erzsébet-utalványt a mintegy 60 ezer elfogadóhelyen, a megszokott kényelemmel használhatják fel az utalványbirtokosok a lejárati időn belül, legkésőbb 2019. december 31-ig - olvasható a Magyarország kedvenc utalványa oldalon.
Az utalványcsalád tagjai, vagyis az étkezési, az ajándék, a kultúra, a sport és a ruházati Erzsébet-utalványok mind papíralapon, mind az elektronikus Erzsébet-utalvány Plusz kártyára töltve egységesen csak 2019 végéig érvényesek. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. 2020. január 1-jétől már csak a beváltott utalványok elszámolásával foglalkozik - írta a pénzügyi portál.
Az étkezési csekkek piacát a kormány 2012-től tulajdonképpen állami monopóliummá tette. A piactorzító kaland azonban sokba került a költségvetésnek: a piacról kiszorított három nagy cég ugyanis perre ment és a bíróság végül az Edenrednek 23 millió eurót és késedelmi kamatait, a Cheque Déjeunernek 39 millió, a Sodexónak pedig 73 millió eurót ítélet meg, így a közös számla végül összesen mintegy 50 milliárd forint lehet.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit