Az online pénztárgépek bevezetése (2014), az elektronikus közúti áruforgalom ellenellenőrző rendszer (EKÁER, 2015), a kötelező online számlaadat-szolgáltatás (2018. július 1-jétől) után most újabb gazdaságfehérítő intézkedést hoz a kormány: jövő év januárjától élesedik a nemzeti építőipari felügyeleti és adatszolgáltató rendszer.
Ez alapvetően a nagyobb állami beruházásokat érinti, a magán-, illetve a családi építkezéseket nem – mondta a Magyar Nemzetnek Gyutai Csaba, az építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos – idézi hírt az Infostart.
Az Üvegkapuként is emlegetett rendszer egyik lényeges eredménye lesz, hogy jelenleg a munkaerő törvényes alkalmazását az adóhivatal, a foglalkoztatási hatóság és az építésfelügyelet is jogosult ellenőrizni, ám januártól nyomon lehet majd követni, hogy ki és mikor lép be egy munkaterületre, ahogyan azt is, hogy ki távozik onnan.
Így nem lesz szükség arra, hogy az említett hatóságok jelen legyenek az adott építkezésen. Ez persze nem zárja ki a lehetőségét az időnkénti helyszíni ellenőrzéseknek – jegyezte meg a szakember.
Gyutai Csaba kiemelte: az állam szeretne tisztán látni a nagy értékű beruházásai kapcsán. Az új szabályozás a közbeszerzéssel érintett, tehát alapvetően az állami, hétszázmillió forint értéket meghaladó beruházásokra érvényes. A magán-, illetve a családi beruházásokat a változás nem érinti.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük