A Seuso-kincs szállításáról, annak útvonalának biztosításáról a Magyar Nemzeti Bank bevonásával a rendőrség gondoskodik majd. A tároló vitrinek beszerzésére, a szükséges restaurálási munkák elvégzésére, a vándorkiállítás teljes körű megtervezésére 300 millió forintot biztosítanak az idei költségvetésben - idézi az MTI.
Kimondja a kormányhatározat azt is, hogy az általános és középfokú iskolák, valamint a gyógypedagógiai, "konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények" tanulói kísérővel az iskola által szervezett csoportos utazás keretében - akár szombaton is - díjmentes vasúti utazás igénybevételével látogathassák meg a Seuso-kincs vándorkiállítás magyarországi bemutatásának helyszíneit.
Kapcsolódó
A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, a '70-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból.
A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben - az első hét darabot 2014-ben, a második felét idén nyáron - szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba