A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) 111 millió forintot költött, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 35 millió forintot jelentett, az Országos Mentőszolgálat pedig 66 millió forintot költött a migrációval összefüggő megnövekedett egészségügyi feladatokra. A helyettes államtitkár közölte azt is, hogy augusztus 31-ig 27 500 alkalommal fordultak a menekültek a befogadó intézményekben orvosi ellátásért, és csak töredékük szorult másodlagos szakellátásra.
Beneda Attila hangsúlyozta, az egészségügyi ellátórendszer felkészült a megnövekedett feladatok ellátására, hiszen megerősítették azokat a helyeket, ahol a migránsok ellátására szükség lehet, így a mentőszolgálatot és azokat a kórházakat, amelyek a bevándorlók útjába esnek. Ezeken a helyeken jellemzően az ügyeleti rendet módosították - tette hozzá.
Feltöltötték a készleteket a honvédségnél
Beneda Attila elmondta azt is, hogy a határon dolgozó - az egészségügyi ellátásba besegítő - honvédségnél is terhelés jelentkezett, ott az egészségügyi készleteket kellett feltölteni. Jelezte: ez ügyben egyeztetést folytattak a Honvédelmi Minisztériummal arról, hogy az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnél meglévő készletből egészítik ki a honvédségnek szükséges eszközöket.
Felkészültek az esetleges megnövekedett gyógyszer- és oltóanyagkészletek pótlására is - emelte ki a helyettes államtitkár. A készleteket folyamatosan figyelik. Jellemzően a csecsemőknek adható védőoltások, felnőtteknél antibiotikumok, gyomor- és bélrendszeri megbetegedések ellen adható készítmények készletezését figyelik. A helyettes államtitkár hozzátette: az év eleje óta eddig az ÁNTSZ 8479 szűrővizsgálatot végzett, ebből 206 eredmény volt pozitív.
Arra a kérdésre, hogy a határhoz közeli magyar egészségügyi intézmények jeleztek-e túlterheltséget, a helyettes államtitkár azt válaszolta, túlterheltséget még nem, csak többletfeladatokat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat