Az Egyesült Államokban már megkezdték az 5-11 éves korosztály oltását, Izraelben pedig most adták meg rá az engedélyt. Ahhoz, hogy a vakcinát Magyarországon is be lehessen adatni a kisgyerekeknek, az EMA engedélye kell. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a múlt héten azt mondta a kormányinfón, ha lesz pozitív európai és magyar gyógyszerhatósági döntés, akkor a magyar kormány is engedélyezi ezen korosztály oltását.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületénél úgy tudják - nem hivatalosan -, hogy a Pfizer oltóanyaggyártó benyújtotta a koronavírus elleni vakcinájának európai engedélyezési kérelmét, és hetek múlva meg is lehet az engedély, a kicsik a felnőtt dózis egyharmadát kaphatják.
Az EMA megerősítette az RTL Híradó információit, vizsgálják a Pfizer kérelmét, és ha nem kell közben valamelyik dokumentumot pótolni, akkor decemberben döntés születhet a jóváhagyásról.
Jakab Ferenc virológus szerint semmi nem rosszabb a koronavírus-fertőzésnél, a delta variáns pedig rájuk is lehet veszélyes, ezért a kisebb gyerekeket is mielőbb oltatni kell.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el