2014. május 15-én az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) pert indított a Takarékbank Zrt. 2014. áprilisi közgyűlésén hozott határozatok és ezen belül a sajtóban sokat tárgyalt átváltozó kötvény kibocsátására vonatkozó határozat tárgyában. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség azért indított pert, mert jóerkölcsbe ütközőnek, jogellenesnek tekinti a Magyar Takarék Zrt. számára a többségi tulajdonszerzés lehetőségét biztosító kötvénykibocsájtást is tartalmazó közgyűlési határozatokat és szerinte a határozatok nem feleltek meg a Takarékbank alapszabályának.
A Fővárosi Törvényszék az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség keresetét 2014. május 22-ei végzésében idézés kibocsájtása nélkül elutasította, mivel a Törvényszék szerint a kereset figyelmen kívül hagyta a Takarékbank alapszabályát.
Valószínű, hogy az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség a Takarékbank ellen indított eddigi két peren túl a jövőben további keresetekkel fog élni a szövetkezetek integrációjával szemben.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el