A Magyar Közlönyben megjelent határozat a december 28-i határozat mellékletét cseréli le újra.
Ebben szerepelnek az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz projektjei, de az eredeti 16 projekt most kiegészült a "Budapest Airport Zrt. elektromos töltő infrastruktúrájának jelentős fejlesztése, a NetZeroTarget stratégiájának megvalósítása érdekében" címet viselő projekttel.
A leírásból kiderül, hogy nettó 1 milliárd 311 millió forintból (ennek fele lesz az uniós forrás) - az EU CEF Alternative Fuel Infrastructure Facility keretében - a Budapest Airport Zrt. 165 darab e-töltőállomást fog telepíteni a földi kiszolgáló járművek, a repülőtéri személyzet és vállalkozások számára. A munkálatok az elektromos háttér-infrastruktúra kiépítését is magukban foglalják.
Az eredeti kiírás szerint az első hatot január 19-ig be kell nyújtania a pályázatra az innovációért és technológiáért felelős miniszternek, míg a többinél a tagállami hozzájáruló nyilatkozatokat kell kiállítania a miniszternek, ugyan eddig a határidőig. Az első csoportba tartoznak a Budapest-Kelenföld-Ferencváros vasútvonalszakasz kapacitásbővítésének építési munkái. Ennek a nettó összege 364 milliárd forint, amelyből 76 milliárd lenne az uniós támogatás.
A második csoportba tartozó pályázatok közé tartozik két ultragyors töltőhálózat építése Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban. Az elsőt a MOL telepítené nettó 4 milliárdért, 1,8 milliárd forint uniós támogatással. A második a Shell Hungary Zrt. projektje. Ennek a nettó költsége 2 milliárd 390 millió forint, amelyhez 477 millió uniós támogatás társulna. Szintén ebbe a csoportba tartozik a Dunai rakott konténerforgalom kínálati oldalának a bővítése. Ezt a Mahart Container Center Kft. végezné 7 milliárd 485 millió forintból, amelyből 3 milliárd 742 milliót tenne ki az uniós támogatás.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el