A magyar kormány szerdai határozatával 1,016 milliárd forintot csoportosított át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból "a megélhetési bevándorlással kapcsolatos aktuális feladatok megvalósításához" - derül ki a Magyar Közlönyből. A pénz címzettje a Miniszterelnökségen belül működő Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH).
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus közepén jelentette be, hogy a kormány külföldön is kampány indítását tervezi a migrációs tranzitországokban annak érdekében, hogy megtörje a szervezett, Magyarországról Nyugatra vezető embercsempész-útvonalat. A miniszter akkor az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy a tranzitországokban - Szerbiában, Macedóniában Görögországban - indítandó kampánnyal a kormánynak az a célja, hogy világossá tegye, nem érdemes elindulni Magyarország irányába. Arról tájékoztatják az illegális bevándorlókat, hogy augusztus 1-jével jelentősen változott Magyarországon a menekültkérelmek elbírálása. Az is szerepel majd plakátokon, hogy az illegális határátlépőknek nem érdemes a magyar határhoz jönniük, mert elkészül az ideiglenes biztonsági határzár, amelynek megbontása bűncselekménynek fog minősülni.
A Miniszterelnökség korábban a belföldi - magyar nyelvű - bevándorlóellenes kampányra nettó 300 millió forintot költött. A rendkívüli sürgősséggel lebonyolított, hirdetmény nélküli tárgyalásos (nem nyilvános) közbeszerzéssel, egyedüli ajánlattevőként a HG 360 Reklámügynökség Kft.-vel szerződtek a feladatra, azaz a "nemzeti konzultáció elősegítését célzó kommunikációs kampány médiavásárlási és call center szolgáltatási feladatainak ellátására". A cég korábban is dolgozott a kormányzatnak, s a közelmúltban megnyerte harmadmagával a NKH egy évre 25 milliárd forint keretösszegű, kormányzati kommunikációs feladatokra kiírt közbeszerzését is.
Banai: a kiadásokra 30 milliárdot csoportosított át a kormány
A migránsokkal kapcsolatos kiadásokra közel 30 milliárd forintot csoportosított át a kormány - mondta szerdán Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy háttérbeszélgetésen.
Ezt két kormányhatározat alapján hajtották végre. Az első határozat értelmében mintegy 6,5 milliárd forintot csoportosítottak át a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt összegből a biztonsági határzár létesítésére. A második intézkedéssel pedig 22,2 milliárd forintot utaltak át a büntetés-végrehajtás, a rendőrség, a határvédelem, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal számára, de kapott pénzt az Emmi és a Miniszterelnökség is a plusz feladatok kiadásaira - írta az MTI.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban