"Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem - az átalakítás ellen majd' egy éve tiltakozó - polgárai FreeSZFE Egyesület néven autonóm alkotóműhelyt hozunk létre, célunk demokratikus keretek közé átmenteni a 155 éves szellemiséget" - jelentették be a tiltakozók Facebook-bejegyzésükben.
Az új egyesület nem csak egy politikai befolyástól független és művészi értelemben szabad alkotóműhelyt jelent majd az SZFE mindenkori polgárai számára, de az egyetemről a közelmúltban és a közeljövőben várhatóan elbocsátott és ott felmondani kényszerülő oktatók számára lehetővé teszi azt is, hogy alternatív keretek közt folytassák a képzéseket hallgatóikkal - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó
A tiltakozók szerint az egyetem autonómiájának felszámolása, valamint az új, alapítványi fenntartó és - a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium által kinevezett - új vezetőség jogszerűtlen lépései elleni eljárások továbbra is zajlanak, ám a jelen pillanatban fennálló körülmények teljes mértékben megfosztják a közösséget önrendelkezésétől. Az intézmény érdemi és a korábbihoz hasonló színvonalú szellemi és művészeti tevékenység végzésére való alkalmassága így kérdésessé vált. A FreeSZFE Egyesület, a közösség elképzelései szerint, az intézmény155 éves hagyományainak és szellemiségének hatalmi elnyomása következtében keletkező űr betöltését hivatott szolgálni - írják az alapítók.
Az egyesület hosszú távon pályázati források mellett elsősorban az alkotóműhelyben létrehozott produkciók bevételeiből tervezi fenntartani magát, de az induláshoz támogatók is hozzájárulhatnak, erről az internetes és Facebook-oldalukon tesznek közzé információkat.
A hvg.hu ma arról számolt be, hogy az új vezetőség elkezdte törölni a hallgatók korábban érvényesen megszerzett érdemjegyeit és gyakorlati eredményeit az egyetemi Neptun-rendszerből. Az SZFE oktatói több megbeszélésen arról az írásba nem adott tervről értesültek, hogy bár az új vezetőség érvényesnek ismeri el az őszi félévet, de azt 0 kredittel zárják le, és az eredményeket majd csak februárban, utólag viszik fel a Neptunba - írja a lap.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon