A parlament 112 igen, 20 nem szavazattal és 37 tartózkodás mellett fogadta el a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint az ezen ellátások fedezetéről szóló törvényt.
Az új tb-törvény szerint, ha az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésre kötelezett nem teljesíti fizetési kötelezettségét és az ebből keletkező hátralék összege meghaladja a háromhavit, a taj-szám (társadalombiztosítási azonosító jel) érvénytelen lesz, az egészségügyi szolgáltatás térítésmentesen nem vehető igénybe, amíg a tartozást nem egyenlítik ki. Erről itt írtunk részletesen.
Kapcsolódó
A Pénzügyminisztérium korábbi közlése szerint ez a szabály nem érinti a sürgősségi ellátást, a változás azokra vonatkozik, akik saját maguk fizetik az egészségügyi szolgáltatási járulékot.
A gyermekek után járó családi kedvezmény a jövőben a teljes, 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulék terhére érvényesíthető lesz.
A nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék 2020. július 1-jétől összeolvad a társadalombiztosítási járulékba, amelynek mértéke megegyezik ennek a négy járuléknak az összegével, tehát 18,5 százalék.
Egyes biztosítotti kategóriákban új kötelezettség lesz az egységes tb-járulék megfizetése úgy, hogy ezzel ellátási jogosultság is jár. Azaz az őstermelők, illetve a megbízási jogviszonyban dolgozók a tb-járulék fizetésével szereznek munkaerőpiaci jogosultságot július 1-je után.
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára november végi expozéjában arról is beszélt, a vállalkozóknak az új járulékot a minimálbér után kell megfizetni, míg jelenleg az egészségbiztosítási és a munkaerőpiaci járulékot legalább a minimálbér másfélszerese után fizetik az egyéni és társas vállalkozók.
Az új szabályozással járulékmentességet kap minden munkát vállaló nyugdíjas, jövedelmüket ezentúl csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli. Jelenleg csak a munkajogviszonyban állók kapnak járulékmentességet.
A törvény 7 710 forintban határozta meg júliustól az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba