A gyaloglás mennyisége és a halálozás összefüggéséről már korábban is születtek fiatal felnőttekre vonatkozó adatok egy 11 éves követéses vizsgálatsorozatból. A tanulmány célja az volt, hogy feltárja a lépések számának és intenzitásának a mortalitással való összefüggését általánosságban, illetve nemek és rasszok szerint.
A vizsgálatot 2110, 38 és 50 év közötti (átlagéletkor 45,2 év) amerikai résztvevővel végezték, 57,1 százalékuk volt nő, 42,1 százalékuk afro-amerikai. A résztvevők ActiGraph 7164-es akcelerometert viseltek 1 héten át 2005-2006-ban. A követési idő átlagosan 10,8 év volt, az adatokat 2020-2021-ben értékelték - idézi a részleteket az Orvostovábbképző Szemle online kiadása.
A naponta megtett lépések száma szerint 3 csoportot különböztettek meg: alacsony (<7 ezer), közepes (7 ezer -9,9 ezer ) és magas (>10 ezer lépésszámút. A többváltozós analízis során korrekciós tényezőként vették figyelembe a dohányzást, testsúlyt, alkohol-fogyasztást, vérnyomást, össz-koleszterin szintet. Összesen 22,845 személy/év követés során 72 beteg (3,4 százalék) halt meg.
A 7000 lépésnél kevesebbet gyaloglókhoz képest a közepes (7 ezer-9,9 ezer) kategóriában 72 százalékkal csökkent a halálozás kockázata. A lépésszám további növelésével már nem járt újabb jelentős kockázat csökkenés, de összesítésben a 7 ezer lépésnél kevesebbet gyaloglókhoz képest a 10 ezer lépésnél többet gyalogló aktív csoportban 55 százalékkal kisebb volt a halálozás kockázata.
A gyorsabb, intenzívebb gyaloglás sem csökkentette a halálozási kockázatot. Legtöbbet a legkevésbé aktívak nyerhetnek, már néhány lépéssel több is csökkentheti a középkorúak halálozási kockázatát. A cél a napi 7-10 ezer lépés.
Mivel a 10 ezer lépés nem csökkenti tovább a kockázatot, és elég nehezen elérhető cél, elegendő, ha a lakosságot a napi 7 ezer lépés megtételére serkentjük. Különösen fontos a rendszeres és következetes testmozgás szívinfarktus és stroke után, Dr. Joundi (University of Calgary, Alberta, Kanada) egy friss cikkében például arról számolt be, hogy stroke után 50 százalékkal csökkent a mortalitást a testgyakorlatoknak köszönhetően -függetlenül azok típusától és intenzitásától -, de csak akkor, ha a gyakorlatoknak rendszeresen végezték.
A naponta megtett lépések mennyisége könnyen mérhető a laikusok számára is, nem csak a hordozható eszközök, hanem az okostelefonok segítségével is. A gyaloglás a leginkább elfogadott, és legkönnyebben kivitelezhető fizikai aktivitás. Végezhető a napi tevékenység mellett, zsúfolt életünkben könnyebben hozzáférhető, mint a testgyakorlásra szolgáló gépezetek - áll az Otszonline szemléjében.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)