Az EU tagországaiban a jelentés szerint átlagosan 65-72 ezer hektárról 700 ezer tonna körüli mennyiségű kajszi kerül le egy évben - írja a Magyar Idők cikkére hivatkozva az MTI.
A négy vezető kajszitermelő tagországban az idén várhatóan 18 százalékkal kevesebb, összesen 558 ezer tonnás termésmennyiség várható, közülük Spanyolország az egyetlen, ahol növekedést várnak, 9 százaléknyit. A visszaesés mögött minden bizonnyal a március eleji kemény fagyok állnak, amelyek alaposan megtizedelték a termést.
Magyarországon a legjelentősebb károk a nyugat-dunántúli és az alföldi régiót sújtották, ahol szinte teljesen megsemmisült az idei termés. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által szervezett kajszifajta-bemutatón elhangzottak szerint az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek az idén kevesebb mint a harmadát takaríthatják be a termelők, ami még az előzetes becsléshez képest is visszaesés. (Veszélyes kártevő jelent meg Magyarországon)
A terméskiesés miatt az Európai Bizottság adatai szerint az árak is nagyot nőttek, egy kiló gyümölcsért 1,19 eurót fizettek a termelőknek júniusban. Az áremelkedés itthon is megfigyelhető, az AKI pénzügyi információs rendszerében található adatok alapján a Budapesti Nagybani Piacon e hét elején egy kiló kajsziért 550-650 forintot kértek a kereskedők. Egy évvel korábban az árak 400 és 550 forint között mozogtak.
Képünk forrása: Justin Sullivan/Getty Images/AFP
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra