A Kúria döntése szerint a közvetett állami tulajdonban álló Vértesi Erőmű Zrt. nem közfeladatot ellátó szerv, ezért nem köteles kiadni Bodoky Tamás (atlatszo.hu) újságíró kérésére a Vértesi Erőmű milliárdos veszteségeit megalapozó szerződéseket és ezekhez kapcsolódó belső vizsgálati anyagokat.
A TASZ szerint az állami vagyonnal való gazdálkodás ellenőrizhetőségének alkotmányos biztosítéka válik súlytalanná a Kúria döntése következtében. A Magyarország Zrt. csendestársai és a pártpénztárnokok dörzsölhetik a markukat: a Kúria jogértelmezése következtében a közpénzek nyomon követhetőségének kijátszása rém egyszerű lesz a jövőben: a vagyontörvényben nevesített gazdasági társaság egyszerűen kiszervezi a tevékenységét és a vagyonát általa alapított leányvállalatokhoz, akik már nem kötelesek elszámolni a köztulajdon feletti rendelkezésről - mondta Hüttl Tivadar, a TASZ programvezetője.
A Vértesi Erőmű csődvédelmet kért, miután Kapolyi László, az MSZP volt országgyűlési képviselője tulajdonában álló System Consulting meg akarta vásárolni az erőművet, később azonban visszalépett. A Vértesi Erőmű időközben a cég megrendelésére kapacitásokat kötött le áramkereskedőknél, akiknek a privatizáció meghiúsulása miatt több milliárd forinttal tartozik. Az állami vagyonról szóló törvény rögzíti, hogy az állami vagyonnal gazdálkodó cégek közfeladatot ellátó szervek, és ezért a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló szabályokat kötelesek betartani. Tájékoztatniuk kell az állampolgárokat a tevékenységükkel kapcsolatos adatokról és szerződések esetében nem hivatkozhatnak üzleti titok védelmére. Mészáros Mátyás bíró által elnökölt tanács leszögezte, hogy nem lát el közfeladatot a Vértesi Erőmű. A Kúria szerint a Vértesi Erőmű akkor lenne kötelezhető elszámolni a nyilvánosság felé a tevékenységével, ha egy jogszabály rendelkezne a státuszáról. Ha ilyen jogszabály nincsen, akkor nem tekinthető közfeladatot ellátó szervnek. A Kúria közfeladatot ellátó szerv fogalmába nem érti bele a közvetett állami tulajdonú gazdálkodó szerveket - írta a TASZ.
Bár a Fidesz ellenzékben ebben az ügyben is elszámoltatást ígért, a Nemzeti Nyomozó Iroda 2010 őszén bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, amit másfél évvel azelőtt a Vért Zrt. feljelentése nyomán indítottak különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen, illetve hanyag kezelés alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen - kommentálta a döntést Bodoky Tamás, hozzátéve, hogy a Kúria mostani ítélete számára azt jelenti, hogy nem elég, hogy a felelősök nem lettek meg, a közvélemény sem tájékozódhat arról, milyen körülmények között tűnt el az államkasszából több milliárd forint.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)