Az öt férfiból álló elkövetői kör több céget működtetett azért, hogy a Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott édesipari termékeket számla nélkül tovább értékesítse belföldi kereskedőknek. A szállításhoz az ekáer kijátszására 3,5 tonna alatti teherautókat használtak, és az árut közvetlenül a megrendelőkhöz vitték. A beszerzések számláit nem könyvelték le, az árut feketén adták tovább. Jövedelmük után 626 millió forint áfát nem fizettek meg.
A pénzügyi nyomozók korábban házkutatásokat tartottak, beszerezték a bizonyítékokat, az elkövetőket elfogták. A Nébih 15 millió forint értékű árut zárolt. A nyomozók jelzésére a NAV Közép-magyarországi Adó Főigazgatósága lefoglalt két, édességgel teli gépkocsit mintegy 3 millió forint értékben. Az elkövetők közül három férfi nyolc hónapon át előzetes letartóztatásban volt.
Az ügyben, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt öt gyanúsítottnak kell felelnie. A pénzügyi nyomozók a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban