A nemzeti versenyhatóság 2020 augusztusában szabott ki 800 millió forintos bírságot a Panamában bejegyzett Direct Group S.A.-ra, amiért különféle egészségügyi „csodaszereket” (például hallókészüléket, mágneses talpbetétet) és engedély nélküli gyógyszereket reklámozott több magyar napilapban.
A burkolt hirdetések többek között nem létező tudósok és kutatók ajánlásával, hamis tanúsítványokkal, illetve fiktív fogyasztói véleményekkel népszerűsítették a termékeket, emellett valótlan árkedvezményeket ígértek.
A GVH a külföldi cégre kirótt, jelentős versenyfelügyeleti bírság mellett arra kötelezte a jogsértő hirdetések hazai közzétevőjét (amely a Mediaworks volt), hogy előzze meg a hasonló reklámok jövőbeli megjelenését. A kiadó így többek között felbontotta a Direct Group és az egyéb kapcsolódó vállalkozások szerződéseit és megszüntette hirdetéseiket. A hatóság egyúttal eltiltotta a panamai céget is a jogsértő reklámgyakorlat folytatásától, bármely csatornán és eszközön.
A kötelezés teljesítését ellenőrző, most zárult utóvizsgálat feltárta, hogy a panamai vállalkozás – annak ellenére, hogy a kérdéses reklámok már nem elérhetőek és újabbak sem észlelhetőek – nem tett eleget a GVH által előírt, a jogsértés felszámolására vonatkozó igazolási kötelezettségének, így nem igazolta, hogy a kifogásolt jogsértő gyakorlatokkal mikor és hogyan hagyott fel. A mulasztás miatt a hatóság Versenytanácsa 40 millió forint bírságot szabott ki a cégre.
Annak érdekében, hogy határozatainak végrehajtása minden esetben eredményes legyen, a versenyhatóság kötelezheti a jogsértő hirdetések közzétételéért felelős cégeket (ahogy a Direct Group ügyében), bizonyos feltételekkel pedig kivételesen akár az eljárásban egyébként nem érintett közreműködőket (például médiafelület-tulajdonosokat) is a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megszüntetésére. A versenyhivatal így akkor is képes érvényt szerezni határozatainak, amikor azok elsődleges kötelezettje nem működik együtt a hatóságokkal (például az eljárás során nem érhető el, egzotikus országban van a székhelye, esetleg a megszűnés, csődeljárás, felszámolás útjára lépett).
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben