Csepreghy Nándor az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: amit a TI megállapít, az nem több, mint amit a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János azóta hangsúlyoz, hogy a Miniszterelnökség 2013 augusztusában átvette az "állam az államban" működő Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, majd 2014-ben megszüntette azt.
"A 2007-ben létrehozott fejlesztési rendszer átláthatatlan, korrupt, a magyar gazdaság érdekeit figyelmen kívül hagyó rendszer volt", amelyet 2010-ben csak korrigálni tudtak a brüsszeli szabályok miatt, gyökeres megváltoztatására 2014-ben nyílt lehetőség - írta az államtitkár.
Csepreghy Nándor szerint a Miniszterelnökség mindig azonnal intézkedett, amikor civil szervezetek bármilyen szabálytalansági gyanúra hívták fel a kormány figyelmét. Hozzátette: a közbeszerzéssel kapcsolatos kritikát a kormány mindig komolyan vette, és folyamatosan javítja a közpénzek felhasználásának jogi és intézményi kereteit.
Az államtitkár kiemelte, a 2015. november 1-jén hatályba lépett új közbeszerzési törvény arra törekszik, hogy az uniós jogszabályok maradéktalan betartása mellett megerősítse a magyar gazdaságot. Az új törvénybe a társadalmi egyeztetése során érkezett észrevételeket, köztük a TI transzparenciát és korrupciómentességet biztosító javaslatait is beépítették - fűzte hozzá.
A TI nyitott kapukat dönget - fogalmazott Csepreghy Nándor, megjegyezve: a kormány több állami vezetőt is delegál a szervezet következő, decemberi rendezvényére.
A Transparency International Magyarország (TI) szerint az európai uniós projekteket rendszeresen túlárazzák, az pedig, hogy a pályázati pénzeket el kell költeni, korrupciót okozhat.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Sulyok Tamás megvétózott egy törvényt

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Mérlegre tettük: Karácsonyék vagy az Orbán-kormány az adósa a másiknak?

Ilyen egy tragikus év: milliárdos veszteség az RTL-nél
Káoszba fulladt Németország a Google bakija miatt

Betegek ezreit sokkolhatja, ami most történt – ezt nehéz lesz pótolni
