Csepreghy megfogalmazásában ez egész pontosan úgy hangzott, hogy át lehet terelni 100-200 ezer embert még ebben a kormányzati ciklusban a versenyszférába. Jelenleg nagyjából 1 millió ember vállal munkát az állami szférában (ebbe beletartozik az egészségügyi dolgozóktól kezdve a tanárokon át a hivatalnokig mindenki).
Csepreghy Nándor szerint az lenne az optimális, ha - a skandináv modellt követve - 10 százalékra csökkenne az állami alkalmazásban levők száma. Magyarul 4 millióan dolgoznának a versenyszférában, 400 ezren pedig közalkalmazottként. Ez nem jelenti azt, hogy 600 ezer embert egyből kirúgnak, de a kormány ehhez az arányhoz akar közeledni.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el