Az elmúlt nyolc évben sokat változott dohánypiacon újabb változások jönnek: az iskolakezdéssel együtt 30-40 forinttal többe kerül majd egy doboz cigaretta, amit jövő januárban és júliusban újabb áremelés követ - írja a Világgazdaság.
Az árak változása mögött jövedéki adó emelése áll, ráadásul a napilap szerint előfordulhat, hogy a gyártók az adóváltozás mögé bújva néhány forinttal feljebb srófolják a nagykereskedelmi árakat. Ezért lehet, hogy jövő ilyenkor egyes cigarettamárkák ára jóval több mint száz forinttal lesz magasabb a mostaninál.
A drágulás várhatóan nem veti vissza jelentősen a fogyasztást. Mivel egy átlagos hónapban 30 millió doboz cigaretta fogy idehaza, ez a mennyiség az eddiginél 1,2 milliárd forinttal kerülhet többe szeptemberben, azaz ennyi pluszt fizetnek be a dohányosok a költségvetésbe.
A dohánytermékekre befizetett jövedéki adó a 2016-ban 297,3 milliárd forintot hozott a büdzsének, tavaly pedig 284,7 milliárdot. Ennél többet csak az üzemanyagok után befizetett jövedéki adó hozott a konyhára: a tavalyelőtti 615,7 milliárd forint után az elmúlt évben 645,6 milliárdot.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban