Nincs okunk panaszra - mondta Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.
a látogatók száma a pandémia előttit mutatja
- tette hozzá. Tekintettel arra, hogy a rekonstrukciós munkálatok még évekig tartanak, ám ha valaki már most kíváncsi a végkifejletre, a palota újjászületésének tervei december 19-től a Hunyadi udvarban kialakított új látogatóközpontban is megtekinthetők lesznek. Sikota Krisztina azt is elmonda, hogy a jövő év folyamán a Szent György tér és a Dísz tér épületeinek megújítása is folytatódik.

"Aki épít, az örök optimista - mi azok vagyunk" - ezt Gutowski Robert, a Budavári Palota rekonstrukciójának vezető építésze fűzte hozzá. Azt mondta folyamatosan gyűjtik az információkat a Palota épületéről, számtalan komoly segítséget adó régészeti leletet találtak, az ígéretek szerint minden lépésnyi felületet a legmagasabb minőségben terveznek meg.
Bízunk benne, hogy valami felemelőt is hozzáadhatunk országunk sorsához
- tette hozzá az építész.
A tájékoztatás szerint a palotát az eredeti századfordulós terveket követve, de a 21. század technológiai kihívásainak megfelelően építik újjá.

A teljes rekonstrukció hosszú, sok éven át tartó folyamat, amelyet a 2021. augusztus 20-án átadott Szent István-terem után, a Szent György tér felől folytatnak. Elsőként a palota a tér felé néző északi főkapuját építik majd vissza, amelynek falkutatással kezdődő munkálatait már jó pár hónappal ezelőtt el is kezdték.
A újjászülető Budavári Palota frissen elkészített új látványképeit a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán a minap mutatták be a nagyközönségnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban