Még akkor is körülbelül fele annyiból ki lehet jönni, ha városi helyi bérletet kell váltani a vasúti vagy a buszbérlet mellé.
Idén már a járványhelyzet előtti időszak utasforgalma tapasztalható a közösségi közlekedési társaságok járatain, a MÁV-Volán csoport utasszáma a 710 milliót is elérheti 2022 végére. A közlemény szerint ahhoz, hogy még többen szokjanak át a vasúti vagy a buszos utazásra, az autósoknak is vonzó menetrendi év kezdődött december 11-től.
A közlekedési vállalatcsoport hozott is néhány példát:
- a Vác és a Nyugati pályaudvar közötti 34 kilométerre a dolgozói bérlet havi 24 600 forintba kerül, autóval a havi költés eléri a 73 ezer forintot;
- Budapest és Székesfehérvár között 67 kilométer a távolság, ezen a viszonylaton 49 800 forint a bérlet, autóval ingázva viszont 143 648 forintot kell üzemanyagra költeni;
- Budapest és Szolnok között a vonatbérlet 71 200 forintba, az autózás 214 400 forintba kerül.
Példaként említették, hogy a buszbérletek ára is általában harmadannyiba kerül, mint a napi autós ingázás üzemanyagköltsége.
Aszódról Budapestre egy teljes árú havi dolgozói bérlet 28 500 forintba kerül, ennyi pénzből ugyanakkor 42,5 liter üzemanyagot lehet tankolni, amit nagyjából 7 nap alatt elfogyasztanak a fővárosba ingázók. A Budapest és Százhalombatta közötti távra 21 400 forintot kell fizetni a buszbérletért, ugyanezt a 30 kilométeres távot 64 320 forintos üzemanyagköltséggel lehet megtenni a havi ingázásoknál.
Az árak a 30 napos, teljes áru vonat- és buszbérletre vonatkoznak, míg a gépkocsiknál 1 utasra, 20 munkanappal számolt a közlekedési társaság, és kizárólag az üzemanyagköltséget vette figyelembe. A személyautóknál az átlagfogyasztást 8 literrel, az átlagos üzemanyagköltséget pedig 670 forinttal számolták.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki