A jegybank elnöke szerint a 2010-2014 közötti időszak Magyarország kivételes korszakának mondható, mert 2010 után az Orbán Viktor vezette új kormány a gazdaságban egyszerre valósította meg a költségvetési konszolidációt, a gazdasági stabilizációt és ezekre alapozva megteremtette a növekedési fordulatot.
A jegybankelnök által jegyzett könyv az első kötete az MNB új közgazdasági és monetáris politikai könyvsorozatának.
A 2010-2014 előtti évtizedek, sőt, az előző 150 év elhibázott gazdaságpolitikáját az jellemezte, hogy a gazdasági egyensúly és a növekedés kérdéskörét "vagylagosan" kezelték, ezt váltotta fel a 2010 utáni gazdaságpolitikai szemlélet, az együttes figyelem az egyensúlyra és növekedésre - mondta Matolcsy. A költségvetési konszolidáció és stabilizáció többször lezajlott az ország történetében, ám a legtöbbször külső segítséggel, pénzügyi kölcsönnel, vagy - miként 1946-ban - egy új, nemzeti fizetőeszköz, a forint bevezetésével.
Szavai szerint a Bokros-csomag ugyan eleinte sikeresnek tűnt, ám a program a jövőre tolta át a konszolidáció és stabilizáció terheit.
Matolcsy szerint az egyensúly és növekedés politikáját az IMF-fel együtt nem sikerült volna megvalósítani, mert Magyarország nem a jövőt terhelő konszolidációt akart végrehajtani.
Az MNB elnöke szerint a 2010-ben kétharmados többséggel hatalomra került kormány azért tudta végrehajtani a gazdaságpolitikai fordulatot, mert a költségvetési stabilizáció mellett elindította a strukturális reformokat is, ráadásul mindez a foglalkoztatás folyamatos bővülésével párosult, így a gazdaságpolitika társadalmi támogatottsága is fennmaradt.
A bemutatón tartott pódiumbeszélgetésen Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a mostani alacsony kamatoknak köszönhetően a következő 2-3 évben 50-70 milliárd forinttal csökkenhet a központi költségvetés éves kamatkiadása. Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója pedig azt emelte ki, hogy Magyarországon nincs deflációs veszély, az év második felében az infláció már várhatóan ismét a pozitív tartományban lesz.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot