Az MTI-hez péntek este eljuttatott közleményében a Hallgatói Hálózat (HaHa) hangsúlyozta: Nagy Dávid korábban a HÖOK közgyűlése után úgy nyilatkozott, hogy nem vesznek részt a kerekasztalon, mivel az alaptörvény tervezett módosítása miatt az egyeztetések értelmüket vesztették.
A HaHa szerint a HÖOK elnöke ennek ellenére pénteken úgy nyilatkozott, hogy "egyenesen támogatják a röghöz kötés alkotmányba foglalását".
A HÖOK és az MRK által is képviselt, decemberben elfogadott hat pont egyik legfontosabb követelése a hallgatói szerződés eltörlése - emlékeztettek. Mint írták, Mezey Barna annak ellenére mondta, hogy közelednek az álláspontok, és érdemi a munka kezdődött, hogy közben több egyetemről is tömegesen bocsátják el az oktatókat a felsőoktatási megszorítások miatt. A Hallgatói Hálózat megalkuvásnak tekinti Nagy Dávid és Mezey Barna "pálfordulását".
Megjegyezték azt is: a HaHa a sajtóhírekből értesült arról, hogy összeült a Felsőoktatási Kerekasztal, a pénteki tárgyalás előtt sem ültek le előzetes egyeztetésre az országos érdek-képviseleti szervek az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórummal, holott korábban ezt többször megígérték.
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Felsőoktatási Kerekasztal ülése után tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kormány 11 milliárd forintos keretösszeggel felsőoktatási struktúraváltást segítő alapot hoz létre. A hallgatói szerződések ügyében rámutatott: háttértanulmányt bocsátottak a kerekasztal rendelkezésére, a hallgatók 10 százalékának megkérdezésével készült anyag szerint a fiatalok 8,2 százaléka már dolgozott külföldön. Tavaly ugyanakkor több mint 40 százalék gondolkozott külföldi munkavállaláson, ami a tárca vezetője szerint "aláhúzza" a hallgatói szerződések ügyét. A hallgatói szerződésekkel kapcsolatban hozzátette: bízik benne, hogy olyan módosításokat javasoltak, amelyek elfogadhatóak lesznek.
Mezey Barna azt mondta, üdvözölték az álláspontok közeledését, alapvető szempont, hogy a felsőoktatás körüli viszonyok nyugvópontra kerüljenek. Az MRK szeretné, ha megtalálnák azokat a megoldásokat, amelyek a minőségi felsőoktatás megteremtése irányába mutatnak - rögzítette.
Nagy Dávid közölte: azt az álláspontot képviselték, hogy az alaptörvénynek elveket kell rögzítenie, és azt hangsúlyozták, hogy a Magyarországon tandíjmentesen megszerzett diploma, valamint a mögötte lévő tudás itthon kamatozzon. Ez olyan elv, amely alaptörvénybe való, annak méltóságát ugyanis nem a részletszabályozás adja - mondta, megjegyezve: nem a kényszer, hanem a lehetőség oldaláról kell a kérdéshez közelíteni. Azért tértek vissza a kerekasztalhoz, mert az általuk támasztott feltételeket a tárca elfogadta - fűzte hozzá, kiemelve: kötelességük a hallgatói álláspontot is megjeleníteni az őket érintő kérdésekben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek