Egykor a mentőmotorok bevezetése is furcsa ötletnek tűnt Magyarországon, mára azonban az egyik leghatékonyabb mentőeszközként tartják számon a kétkerekű mentőket. 2005 óta több száz életet mentettek meg.
Most az (elektromos) biciklis mentők bevezetésének ötletét is kritizálják a hozzá nem értők, pedig Budapest belvárosában, vagy például a Budai Várban óriási előnyt jelenthet a tömegben is könnyen közlekedő jármű, amin az életmentéshez szükséges alapvető felszerelések kapnak majd helyet - reagált az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a kerékpáros mentés bevezetésével kapcsolatos bírálatra, amit Kunetz Zsombor és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) fogalmazott meg.
Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző korábban azt írta:
Ugyanakkor kiemelte: a bringás mentésnek igenis megvan a maga helye, akár nyaranta a parkokban, nagyobb rendezvényeken, futóversenyeken, de nem fogja tudni kiváltani a menedzsment alkalmatlanságát, a szervezetlenséget, és a ellátórendszer hiányosságait.
Az Országos Mentőszolgálat erre reagálva azt írta a Facebook posztjában: az angol NHS kerékpáros mentőcsapattal egyeztettek az elmúlt hetekben, akik több mint 25 éve használnak kerékpárokat London és más nagyvárosok központjaiban. Nagy-Britanniában évente közel 17 ezerszer riasztják a bringás életmentőket és az esetek több, mint felében nem is szükséges más mentőegység a betegek ellátásához.
Kunetz újabb Facebook bejegyzésében válaszolt az OMSZ-nak. Mint írja: nyafog az Országos Mentőszolgálat, mert rámutattam, hogy mi az alapvető probléma a legújabb ötletükkel a kerékpáros mentéssel.
Akkor nézzük a száraz tényeket!
- London lakossága 8,982 millió, Budapest lakossága 1,756 millió.
- London területe 1 572 km², Budapest területe 525,2 km².
- London népsűrűsége 5330 fő/km², Budapest népsűrűsége 3347,02 fő/km².
Kunetz Zsombor szerint időszakosan, néhány helyen lehet jelentősége a biciklis mentésnek, de aki ettől várja a budapesti, vagy a nagyvárosi mentés reformját, vagy akárcsak tehermentesítését is, az alkalmatlan a feladatára.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról