A Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény (NVT) módosításaihoz kapcsolódó türelmi időszak végétől július 31-ig már közel húszezer ellenőrzést végeztek a közegészségügyi felügyelők az országban, s a tapasztalatok szerint jóval egy százalék alatt stabilizálódhat a kifogásolások aránya - közölte az ÁNTSZ.
Az NVT szabályainak betartását a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei kistérségi intézetei vizsgálják, akik júliusban legtöbb esetben munkahelyeket (39 százalék) kerestek fel. A legnagyobb arányban a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeknél találtak kifogásolni valót (44 százalék), de munkahelyeken, szállodában és közforgalmú intézményben is előfordultak szabálytalanságok. Ez utóbbi kategóriába tartoznak például az üzletek, a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények és a felsőoktatási intézmények.
A júliusi jogsértések miatt várhatóan 560 ezer forint bírságot kell befizetniük a szabálytalankodóknak. Ez ugyan több mint háromszorosa a júniusi értéknek, de még így is jóval elmarad a türelmi időszak lejártát követő két hónapban milliós nagyságrendben kiszabott bírságok összegétől.
A közegészségügyi felügyelők kiemelten figyelnek a magasabb a kifogásolási arányt produkáló egységekre, ahol utóellenőrzést is tartanak, az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz (OTH) és a kistérségi/kerületi intézetekhez is érkező bejelentéseket pedig minden esetben kivizsgálják.
Az ÁNTSZ honlapján közzétették az NVT betartásával kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket és az azokra adott válaszokat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el