A első vizsgálatok szerint azonban nagy valószínűséggel nem a halálos vírussal fertőződött meg. A német főváros közegészségügyi hatósága közölte, hogy a 30 éves nő minden bizonnyal egy fertőző gyomorbetegségben szenved, de a vizsgálatokat még nem zárták le, ezért nem lehet kizárni az Ebolát sem.
A beteg délelőtt összeesett az országos munkaügyi hivatal egyik berlini ügyfélszolgálatán. A helyszínre érkező mentőorvos olyan tüneteket tapasztalt nála, amelyek Ebola lehetőségére utaltak, ezért a halálos fertőzésben szenvedő betegek kezelésére kijelölt berlini klinika fertőző osztályára szállították, az ügyfélszolgálatot pedig lezárták.
Az épületet több száz rendőr és tűzoltó vette körül, a munkaközvetítő irodában tartózkodó mintegy 600 ember órákig nem hagyhatta el az épületet. A zárlatot délután oldották fel, az ügyfelek szabadon távozhattak, az Ebola-gyanús beteggel közvetlen kapcsolatba került több személyt viszont elkülönítették és megkezdték vizsgálatukat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban