Be kell menni Salgótarjánba tankolni, és ez időt és energiát vesz el
- mondta a Híradónak egy karancslapujtői lakos, a 2600 lelkes Nógrád megyei településen ugyanis legfeljebb 20 litert tankolhatnak egyszerre. A következő benzinkút 15 kilométerre van.
Egy siklósi kúton is legfeljebb 20 litert adnak egyszerre, de ott maximum 12 autós tankolhat ennyit naponta.
A Mol szerint többet tankolnak a magyarok az árstop hatására, pedig kevesebb az üzemanyag, mert például 60 százalékon működik a Dunai Finomító az egyik üzemegység meghibásodása miatt. Az olajcégtől azt írták:
az a célunk, hogy minden magyar autós a lakóhelyétől számított maximum 30 km-es távolságon belül tankolni tudjon.
Mosonszentmiklóson az OMV schwechat-i finomítójával szerződtek. Ők sem kapnak elég utánpótlást. Ezért legfeljebb 10 litert engednek tankolni - írja az rtl.hu.
Nulla és a 15-20 liter között ingadozik a korlátozásnak a mértéke. Jellemző a kettő-öt liter - mondja a Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke.
A Szövetség szerint a kutasok 10-15 százaléka még a harmadik negyedévre járó, literenként 20 forintos állami támogatást sem kapta meg. A kormány nem válaszolt a televízió megkeresésére.
A témával kapcsolatban lapunk korábban beszélgetett Egri Gáborral, a szövetség elnökével. A felvételt itt tudja megnézni.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt